Kutyamesék: heti képes beszámolók a Tappancstanya mindennapjairól és kutyás történéseiről.
Hétfő
Pár hete egy spicc jellegű kutya érkezett hozzánk a menhelyre, akinek a története elég szövevényes volt, és akkor még nagyon diplomatikusan fejeztem ki magam.
Amikor azt hinné az ember, hogy már olyan nagy meglepetés nem érheti, akkor bizonyítja az élet, hogy bizony tud olyat produkàlni, ami még nem volt. Ilyen Benny története is, aki a héten került a gondozásunkba, nem akármilyen háttértörténettel…
Hétfő
Frédi nagy utat tett meg nálunk. Nem annyira fizikailag, inkább fejben. Ő Bordányból került hozzánk, egy félős, kiszolgáltatott kutyusként, akit elvettek a gazdájától rossz állattartás miatt.
A hétre is jutott két olyan történet, hogy ha nekem valaki ezt önkéntes koromban meséli, biztos nem hiszem el. Persze azóta már sok-sok év eltelt, és sajnos már ott tartunk, hogy mindent fenntartással kell kezelni, amit mondanak.
Egyszerűen döbbenet, hogy emberek, akik a leghétköznapibb életet élik, barátságosak, kedvesek, otthon mégis úgy bánnak. Kutyájukkal, mint egy tárggyal.
Nos, erre két példát is hoztam a hétről.
Hétfő
A heti bevezetőm egyúttal a hétfői napunk beszámolója, hiszen új kutya érkezett a gondozásunkba, nem is akármilyen háttértörténettel…
Hétfő
Reggel segítség kérő telefonhívást kaptunk. A bejelentő szerint az éjszaka a viharban beszökött hozzá egy kis termetű, idősebb kutyus, akit a saját kutyái megtámadtak az udvaron.
Ismét tudott az élet tanulságos esettel szolgálni, sajnos. Tekintve azonban, hogy a blogomat kronológiai sorrendben írom, így az esetet akkor kívánom részletezni, amikor mi is szembesültünk az esettel.
Akik követik a tevékenységünket, ők jól tudják, hogy nagyon sok kutyát fogadunk be. A kóbor kutyák mindig előnyt élveznek, és ha engedi a kapacitás, akkor várólistáról, bejelentési sorrendben, gazdától is fogadunk be feleslegessé vált kutyákat. Mi több, a szegedi ebrendészettel is együttműködünk.
A héten egy nagyon rövid kitérőt teszek a blogomban, annak apropóján, hogy ismét egy husky jellegű kutyának volt segítségre szüksége. Ennek okán eszembe jutott egy korábbi vádaskodás, amit annyira etikátlannak éreztem, hogy hosszú ideig nem tudtam rajta túllépni. Most erről szól (ismét) a blogom egy szegmense. Természetesen a hét további eseményeit is bemutatva.
Ez a hét egy kicsit nekem a balesetes tacsi, Cápi körül forgott, hiszen átmenetileg hozzánk költözött, ahol nagyon gyorsan felvette a ritmust. Az ő fejlődéséről, illetve a hét további eseményeiről olvashatnak a legfrissebb blogomban.
A héten egy nagyon rossz állapotú, idős kutya, Topi került a gondozásunkba, valamint egy balesetes tacsit is fogadtunk, aminek óriási visszhangja lett az interneten. A többség nagyon támogató, és kedves, együttérző volt, de sajnos akadtak olyanok, akik úgy látták jónak, hogy egyszerűen támadnak minket. Hogy miért?
Mert megírtuk, hogy a kiskutya balesetet szenvedett. És voltak olyanok, akik azt gondolták, hogy ez üres vádaskodás. Pedig puszta tények. Aki kíváncsi a részletekre, a blog végén tájékozódhat
Egész héten a tikkasztó hőség miatt szenvedtünk mindannyian, noha a menhelyen, erdős környezetben közel sem tűnik olyan perszelőnek a nap sugara. Ennek ellenére minden ki van száradva, és sáskák tömkelege pattog a forró homokon, bármerre is megyünk. Korábban is voltak, de biztosan nem ennyien.
Már milliószor írtam arról, hogy mennyire fontos a kutyáknak lehetőséget nyújtani arra, hogy le tudják magukat hűteni. Ők ugyanis nem izzadnak, csak a talppárnájukon párologtatnak, valamint lihegnek.
Hazakerült két kutyus is ezen a héten, akik veszettségi megfigyelés miatt kerültek hozzánk. Nem azért, mert bárkit megharaptak, hanem azért, mert érvényes oltás nélkül voltak közterületen, és ez már önmagàban elég a megfigyelés elrendeléséhez. Ilyenkor a gazdának ki kell várnia a két hetet, majd oltási könyvvel, oltással ellátva kerülhet vissza a kutya a tulajdonoshoz. Ha nincs mikrochip azt is pótoljuk.
Kitérek arra is, hogy miért is kerülhetnek ezek a kutyák haza…
Erre a hétre is az élet szolgáltatta számomra az aktuális témát. Most a blogomban arról fogok bővebben beszélni, hogy az emberek mennyire hajlamosak tárgyiasítani a velük élő állatot, valamint arról, hogy mennyi téves elképzelés van a munkánkkal kapcsolatban. Hogy pontosan mik ezek, arról bővebben a blogom aktuális részében fogok írni.
A múlt heti blogomat ott fejeztem be, hogy Balástyáról befogadtunk egy tacskót, aki a kacsatelepnél kóborolt a semmi közepén. A megtalálók próbáltak segítséget kérni közelebbi szervezettől, de mindenhonnan elutasítást kaptak.
Mi fogadtuk őt, a leolvasó pedig rögtön jelzett. Csakhogy a gazda száma nem volt kapcsolható, oltása lejárt, így nem jutottunk előre.
A héten nem tervezek bevezetőt írni. Inkább a blogomban szeretnék kiemelni egy-két témát, ami újra és újra aktuális. Ilyen például az idős gazdi-fiatal kutya bonyolult kapcsolata, amely rendszerint úgy szokott véget érni, hogy a kutya a menhelyen landol.
De említhetném azt is, hogy a hétvégén egy igen szövevényes mentésbe sikerült belenyúlnunk, aminek a szálait nem is sikerült kibogozni még.
Hétfő
Nem szeretnék sokat kertelni, a mostani blog témámat egy új kutyánk, Pici érkezése ihlette. Ez alkalommal arról írok, hogy mit tapasztalunk a kutyákon, embereken a leadás pillanatàban. De kitérek arra is röviden, hogy milyen sémák alapján viselkednek a kutyák, akiknek még minden új nálunk.
Hétfő
Sokszor megdöbbenünk rajta, amikor a gazdák minden érzelem nélkül adják át nekünk a kutyájukat, akiről nem kívánnak, vagy nem tudnak tovább gondoskodni.
Az elmúlt hetekben egyre több bajban lévő alom miatt kértek segítséget. Mi pedig erőn felül igyekszünk mindenkinek segítséget nyújtani a lehető legrövidebb időn belül. Sajnos azonban ha ez ilyen ütemben folytatódik lesz olyan, akinek már sajnos nemet kell mondanunk.
Iszonyú nehéz hetet tudhatunk a hátunk mögött. Búcsúznunk kellett egy idős kutyánktól, valamint a mentett kölykeink miatt is viltak álmatlan éjszakáink. Hogy mi minden történt nálunk a héten, arról lentebb olvashatnak.
Hétfő
A múltheti blogomat ott fejeztem be, hogy 15 nagyon rossz állapotú kiskutya érkezett a menhelyre. Ők nem egy alomból valóak, hanem vegyes alomként egy csatorna parton végezték. Azt senki sem tudja, hogy hogy kerültek oda. Azt is leírtam, hogy iszonyatosan férgesek voltak, illetve voltak akiknél a féregtoxikózis jelei mutatkoztak.
A heti mondandómat a blogom végére tartogatom, elvégre a hétvégén történt olyan esemény, ami arra inspirált, hogy ismét írjak az ivartalanítás fontosságáról. Nem biztos, hogy képes leszek indulatmentesen fogalmazni…
Hétfő
A múltkori blogomban arról írtam, hogy sok esetben a gazda nem is tudja pontosan, hogy a kutyája bizonyos szituációkban hogyan fog reagálni. Ez természetesen nagyon sok ellentétet szül.
Így hát van egy nagy ellentét a kutyás-nem kutyás emberek között, amiben bizony részben a kutyás emberek a hibásak.
A menhely segítségét nagyon sokszor igénybe veszik az emberek, de nem csak azért, mert egy gazdátlan, vagy régóta kóborló állatnak szeretnének valahogy segíteni. Óriási az igény a megunt, vagy nem megfelelően szocializált kutyák elhelyezésére is.
Ezek a kutyák tehát saját gazdájuktól érkeznek különböző okokkal: nem tudják őket kezelni, feleslegessé váltak, vagy épp a tulajdonosok elköltöznek, a kutyát pedig nem akarják magukkal vinni. A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen.
