Macskalandok: heti képes beszámolók a Tappancstanya mindennapjairól és cicás történéseiről.
A múlt heti riadalmat most egy sokkal nyugodtabb kezdet váltotta. Zseni jobban érzi magát. Még nem tökéletes, kicsattanó a jókedve, de legalább hajlandó enni és a hangja is visszatért.
Réti, a napokban bekerült balesetes, idős cicánk reggelre hangos zihálással fogadott minket. Hiába a gyógyszerek és az immunerősítés, túl kevés idő volt a régóta fennálló betegségei leküzdésére, tüdeje összeomlott. Kollégánk beszállította őt az állatorvosi rendelőbe, végleges altatásra. Ez a sok mindent megélt öreglány megérdemelte, hogy ne szenvedjen. Sajnáljuk, hogy nem tudtunk segíteni...
Először is meg szeretném köszönni mindenkinek a bizalmat és támogatást, hogy adója 1%-át nekünk, a Tappancs Állatvédő Alapítványnak ajánlotta fel. Ezzel is támogatva munkánkat, hogy a bekerült állatok megkapjanak minden ellátást és esélyt arra, hogy átmeneti szállást biztosítsunk megmentettjeinknek, amíg jelentkezik számukra a tökéletes gazdi.
Drága kollégáim tartották a frontot cicáéknál, míg én a héten szabadságom idejét töltöttem. Persze napi kapcsolatban álltunk, átbeszéltük az eseményeket és friss információkkal láttak el. Minden rendben is zajlott, meglepő módon még Inka sem adta alább és kicsattanó egészségnek örvendett. Viszont elérkeztünk a szerda reggelhez, mikor Zséda egyik kölykét, Zsombit holtan találták a ketrecükben.
Mostanában meglepődnénk, ha épp nem lenne min aggódni. Inka újra lelassult, ez már rutinszerűen ismétlődik hetente. Majd másnapra jobban lesz a semmitől és megy minden tovább. Hogy az időjárás befolyásolja, vagy a csillagok állása, nem tudni, de adott a probléma, csak nincs rá magyarázat, hiába jár orvoshoz.
A múlt hét végén Pocak lábacskájával történt valami, nagyon fájlalta és nem is használta. Szerencsére csak a gyermeki lelkét viselte meg inkább, mert az új hét el is feledtette vele a hatalmas kínokat. Biztos a nagy ugra-bugrálásban meghúzódott, vagy kis ficam volt a ludas, de ez már a múlté.
Bizsu szocializálódása, fejlődése napról-napra változik. Az idegen dolgoktól megriad továbbra is, ezt reflexszerű fújással reagálja le, de gyorsan túllép rajta. A többiek inspiráló hatással vannak rá, apránként vegyül, épül be a társasági életbe. Reggeli után ő is kimerészkedett a kifutóra és miután elsunnyogott a végéig, szép lassan feloldódott és elterült a meleg homokban.
Kiki vizsgálatra utazott a makói kisállat ambulanciára. Doktor úr megvizsgálta és a lábai, medencéje rendben, annak ellenére, hogy kicsit imbolygós a járása. Szerencsére műtétre nincs szükség, a járása is javulni fog, bár fennáll az eshetősége hogy örökre marad egy kis "lejtése" a járásának. Viszont ami elszomorító, hogy a gyors-tesztje Felv pozitivitást mutatott...
Sajnos bekövetkezett az, amire még gondolni sem akartunk az elmúlt napokban, de Prüntyi és Pöcök gyenge kis szervezete feladta a harcot, aprócska lelkül a mennybe röppent! Viszont itt van nekünk Pocak, aki legyőzhetetlen és hármuk helyett eszik, ugyanakkor ennyivel több törődést és gondoskodást is kap. A kicsik távozása miatt kissé leült a hangulatunk, de bármennyire is próbáltuk elhessegetni a negatív gondolatokat, mi is láttuk, hogy az az x idő, amivel ők többet töltöttek a napon a dupla zacskóban, igen megnehezítette a túlélési esélyüket...
A hétfői napon egy kedves hölgy, ki Finnországból tett családi látogatást Budapesten, leutazott barátaival, hogy az általa kísért menhelyünkön látogatást tegyen és adományával segítse az állatok jólétét. Miután körbesétáltunk a menhelyen, betértek a cicaházba is, hogy megcsodálják a dorombolós társaságot is, valamint kielégítsék a szűnni nem akaró buksi és pocaksimi igényeket. Nagyon szépen köszönjük Nekik!
Öreglányunk, Terike megint aktívan elkezdte kinyalni a hátát. Már gyanakodtunk ekcémára, allergiára, kapott szteroidot (ami némi javulást eredményezett). Van hogy jobb, elkezd gyógyulni a kis bőre és újra kezdi. Erre ügyelünk és ha beszáradt, azonnal bekenjük kék lukács krémmel, nehogy a viszketés vagy bármi ingerelje. Pár nap után pedig mintha mi sem történt volna, ismét nekifog.
Rögtön azzal indítottuk a hetet, hogy a szokásos tennivalók mellett próbáltunk helyet varázsolni egy kora délután bejelentett cica fogadására. Az egyik határon találtak a cicóra, majd beszállították a Gellért Szabadidőközpontig, ahová vezetett az útjuk és ahol próbáltak további segítséget kérni a cica kijutásához. A vezetője megszánta a szegény bajbajutottat és kihozta őt. Mivel kandúrról volt szó, a Gellért nevet kapta ez a cirmos, igen rossz bőrben lévő cica. A jobb mellső lábát nem használta, törésnek tűnt a sérülése, mert csak fityegett az alsó lábszára és keservesen sírdogált mellé.
Az időjárási viszonytagságoknak köszönve karbantartónk nem tudott kültéri munkálatokat folytatni, ezért lecsaptam rá, hogy a rég esedékes szőnyegfelszedést megejtsük. Az aidses cicák nappalijában Isten tudja mióta halmozott dirib-darab padlószőnyegek, rajta nagy szőnyeg, természetesen a szekrények alá belógva, hogy még nehezebben lehessen tisztán tartani. Úgyhogy menniük kellett! Amint kiszállításra került az összes darab, megkezdődött a nagytakarítás, a bútorok visszatolása és a cicák előmerészkedtek addigi rejtekhelyeikről.
Bátran merem állítani, hogy egy csillaggal több ragyog az égen! Ilyen cica nem terem minden bokor aljában, pedig valószínű rövidke élete alatt korábban soha sem tapasztalta meg, milyen is puha párnán ejtőzni órákat... A történet Szüpürtykéről szól, aki ma átkelt a szivárványhídon. A múltheti hirtelen javulás nem tartott sokáig, olyan nehézkesen vette a levegőt, ennek ellenére jókedvű volt, a maga módján... Mindenesetre ebben a cirka két hónapban míg itt volt a menhelyen, maradandót alkotott, mert az emberek, a világ, a szeretet iránti rajongása példaértékű!
A hetet mindig vidáman, duzzadó lelkesedéssel kezdik cicáink. Hogy miért, ötletünk sincs, biztos érzik az új hét adta lehetőségeket. Most is élvezték a napfürdőt a kifutóban, valamint a FIVes cicáink a beáramló napsütést az ablakban.
